Don’t miss outtag icon
Are you tracking AI visibility, or guessing? Get clarity with Similarweb’s AEO ToolkitTry it nowbanner icon

13 Ocakiçin Bárány Attila uygulama analizi

Bárány Attila

Bárány Attila

  • Attila Barany
  • Apple App Store
  • BOŞTA
  • Eğlence
Értesülj bárhol és bármikor Bárány Attila legfrissebb party híreiről, fellépéseiről vagy csekkold a legújabb mixeket egyenesen a mobilodon. A 1980-as években már a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Panoráma Disco-ban kapta, Balatonalmádiban. Hamar felfigyeltek tehetségére és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken lehetett találkozni vele, a mai napig rezidens (szerződött lemezlovas) a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött. Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance zenét kedveli. Rádiós karrierje korán indult, 1997-ben már műsort vezetett az akkor még 8 órában sugárzó budapesti Roxy Rádióban, amelyben később DJ-ként és műsorvezetőként is debütált, sőt 2002-ben a már a rádió zenei igazgatója, majd programigazgatójaként dolgozott. Egy év múlva elérkezett a váltás ideje és 2005 decemberétől átvándorolt a Rádió 1-hez és Disco*s hit című műsorával arat sikereket. *** The official Barany Attila - B-sensual app! Catch the latest party infos, events and pictures right on your device! The app is currently available in Hungarian only.
Bárány Attila

Mağaza Sıralaması

Mağaza Sıralaması, Google ve Apple tarafından belirlenen birden fazla parametreye dayanmaktadır.

Tüm kategoriler içinde
Amerika Birleşik Devletleri--
Eğlence içinde
Amerika Birleşik Devletleri--
Aylık ortalama indirmeleri görmek için bir hesap oluşturunBize ulaşın

Bárány Attila Zaman İçinde Sıralama İstatistikleri

Similarweb'in Kullanım Sıralaması & Apple App Store Bárány Attilaiçin Sıralama

Sıralama

Mevcut veri yok

Bárány Attila için ülkeye göre sıralama

0}'ın ana kategorilerinde en yüksek sıralamaya sahip olduğu ilçeler Bárány Attila

Gösterilecek bilgi yok

En İyi Rakipler & Alternatif Uygulamalar

Aynı mağazadan, aynı kullanıcılar tarafından kullanılma olasılığı yüksek olan uygulamalar.

Selektor

Selektor

Broadcast-technology Tanacsado es Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag

UNIX - AMTS 2025

UNIX - AMTS 2025

AMTS Events Korlatolt Felelossegu Tarsasag

Sláger FM

Sláger FM

Slager FM Halozat Zartkoeruen Mukoedo Reszvenytarsasag

Zsozeatya

Zsozeatya

CodeYard Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag

Bárány Attila VS.

Ocak 13, 2026