Mindig szerette az időseket. Ezért vállalt már tizenegyedikesen önkéntes kórházi ápolói munkát. A marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány hirdetésére jelentkezett, amelynek munkatársai kórházban szenvedő betegek mellé kerestek készséges szolgálattevőket az ideggyógyászat és ortopédia osztályokra. Demeter Szilamérral a Gyulafehérvári Caritas harmincöt éves jubileumi ünnepségén beszélgettünk először, amikor a szeretetszolgálatnál végzett otthoni beteggondozói hivatásáról nyilatkozott. „Én körülbelül hat éve dolgozom itt, és úgy érzem, megtaláltam azt az utat, amelyet a Jóisten nekem szánt. Nagyon szeretem a munkámat, azt, hogy időseknek segítek. Ha nem tudok segíteni, vagy tanácsot adni, talán az is segítség, ha meghallgatom őket. A Caritasnál minden nap kihívás. Minden nap újabb helyzetekkel szembesülünk, amelyeket megfontoltan kell megoldani” – mondta hivatástudatának mélységes nyugalmával. E háborítatlan békéből áradó szilárd meggyőződés és a jótettek örömébe keveredő félelmetes felelősségérzet megérintettek. Kíváncsi lettem: milyen késztetésnek engedett, amikor az ápolói pályára lépett, miként alakult életútja, hogyan néz ki egy munkanapja. Ébredő késztetés az elesettek megsegítésére Egy alkalommal elkísértem őt beteggondozó körútján. Tiszteletet ébresztett bennem már a nap kezdetén, ugyanis nyolckor, amikor beültem mellé az autóba, szerényen említette: már ellátta néhány gondozottját. Amíg Marosvásárhely különböző negyedeiben cikáztunk, és otthonaikban látogattuk az idős betegeket, Szilamér pályaválasztásáról és életútjáról mesélt. „Mindig nagyon szerettem az időseket, de hivatásszerűen csak tizenegyedikben kezdtem el foglalkozni velük, amikor a Szent Balázs Alapítvány kórházi önkéntesprogramjára jelentkeztem. Első perctől az ortopédia osztály állt hozzám közelebb. Ott töltöttem szabadidőm legnagyobb részét. Sok időssel találkoztam, és amit láttam… Akkor szembesültem először azzal: mennyi beteg, magatehetetlen ember van körülöttem. Megható volt látni elesett